Így készült a 80 méteres ugróiskola!

Tekintse meg videónkat!

Elkészült a vakációs ajándék. Ötlet, összefogás, alkotni vágyó fiatalok.

80 méteres ugróiskola a Széchenyivárosban

Elkészült a Lánchíd utcai 80 méter hosszú ugróiskola! A kreatív köztéri játék ábráihoz a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai készítettek rajzokat, a kivitelezésbe pedig Bulyovcsity Gabriella építész-belsőépítész vezetésével bekapcsolódtak a Lánchíd Iskola diákjai és tanárai, a Kandó Kálmán Technikum képző- és iparművész szakos tanulói, önkéntesek, valamint a terület előkészítését magára vállaló TERMOSTAR Kft.

Ötlet, összefogás, alkotni vágyó fiatalok és felnőttek, lelkes támogatók – ezek voltak a Lánchíd utcai óriási ugróiskola „hozzávalói”, amelyet a június 17-én megtartott rendezvényen közös játék keretében vehettek birtokba a gyerekek. A mozgásra csábító vakációs ajándék nem hagyományos ugróiskola: a 80 méter hosszú aszfalt festés vidám motívumait a TERMOSTAR Kft. felhívására a diákok a környezettudatosság témaköréből választották ki. Így kerültek a gyerekek által megálmodott színes felhők, földgömbök, állatfigurák és kacskaringós növények egymás mellé Kecskemét első ilyen jellegű köztéri játékán. Az ugróiskola megvalósítása is különleges volt, hiszen a motívumok felfestése széchenyivárosi közösségi eseményként valósult meg, amelyben sok kreatív gyermek és felnőtt bekapcsolódott.

Az ünnepélyes átadáson részt vett Engert Jakabné, Kecskemét város alpolgármestere, Mészáros Katalin, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola igazgatója, Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója. Az eseményen felléptek a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Majorett Csoportjának tagjai és látványos bemutatót tartottak az intézmény ifjú tornászai.

Az ugróiskola létrehozásának kezdeményezői: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Széchenyivárosért Egyesület.

Támogató: KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

 

 

A jelenlegi cég jogelődje, a TERMOSTAR KFt. 1993-ban alakult a Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat távfűtési üzeméből, amely 1995-ben egyesült a DÉMÁSZ Rt. tulajdonú Kecskeméti Hőszolgáltató Kft-vel.

Cookie beállítások

6000 Kecskemét, Akadémia krt. 4.

76 / 50 - 40 - 40

kecskemet@termostar.hu

H-SZ: 8:00 – 15:00
Cs: 07:00 – 19:00
P: 08:00 – 12:00

A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz