Távhős lett a református konviktus

Távhős lett a református konviktus

Folytatódott a TERMOSTAR Füstmentes Belváros Fejlesztési Program.

A határidő előtt három héttel befejeződtek a munkálatok.

 

Megnőtt az igény a klímatudatos távhő iránt

 

A Kecskeméti Református Internátus és Konviktus távhőre csatlakozásával folytatódott a TERMOSTAR Füstmentes Belvárosért Fejlesztési Program. A több mint 1400 fő étkezését biztosító konviktus, valamint a 140 tanulónak kollégiumi ellátást nyújtó internátus gázkazánja a távhőre kapcsolódásnak köszönhetően használaton kívül került. Így a következő fűtési időszakban már ennek az épületnek a kéményei sem bocsátanak ki szennyezést.

  • Annak érdekében, hogy a rendszerbővítés a lehető legkevésbé érintse a közlekedést, a júliusi szabadságolásokra időzítettük a munkát, amikor a legkisebb a városban a forgalom - mondta el Pásztor András, a TERMOSTAR Kft. hőszolgáltatási üzemvezetője. – Ezzel együtt is igyekeztünk mindent megtenni, hogy minél hamarabb visszaadhassuk az érintett útszakaszt, illetve a parkolókat az autósoknak, és helyreállhasson a megszokott forgalmi rend.

A munka befejező részében az érintett külső sáv augusztus közepén egységes, új aszfaltréteget kapott – összehangolva a távhőszolgáltató által a város más részein végzett munkákkal.

Az elmúlt években ugyanis jelentősen megnőtt az igény a klímatudatos távhő iránt, ami a város más részein is szükségessé teszi a rendszer bővítését.

  • Egyre többen tekintik vonzó alternatívának a távhőt, amikor új ingatlan tervezése vagy kazáncsere miatt át kell gondolni egy épület fűtési rendszerét. Hiszen a klímatudatosság mellett a gazdaságossági, műszaki és kényelmi szempontok is a távhő mellett szólnak – mondta Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója. – Fejlesztéseink során prioritásként kezeljük a lakosság és a vállalkozások, intézmények oldaláról jelentkező igényeket. Köszönjük mindenkinek a türelmét, amivel hozzájárul a munkálatok gyors lezajlásához, ahogy ezt a kiskörúton az elmúlt napokban is megtapasztaltuk. Augusztus közepén a Mercedes Kosárlabda Akadémia mellett, majd ezt követően a Széchenyivárosban, a Bajza utcában kezdődnek rendszerbővítéssel kapcsolatos munkálatok. Szakembereink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkisebb mértékben érintse a munka a közlekedést, és minél hamarabb megvalósuljon a fejlesztés.  

 

A jelenlegi cég jogelődje, a TERMOSTAR KFt. 1993-ban alakult a Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat távfűtési üzeméből, amely 1995-ben egyesült a DÉMÁSZ Rt. tulajdonú Kecskeméti Hőszolgáltató Kft-vel.

Cookie beállítások

6000 Kecskemét, Akadémia krt. 4.

76 / 50 - 40 - 40

kecskemet@termostar.hu

H-SZ: 8:00 – 15:00
Cs: 07:00 – 19:00
P: 08:00 – 12:00

A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz