Távhőszolgáltatás napja – Erőművek éjszakája

Távhőszolgáltatás napja – Erőművek éjszakája

A TERMOSTAR Kft. Széchenyivárosi Fűtőműve is megnyílt a látogatók előtt október 28-án.

Távhőszolgáltatás napja – Erőművek éjszakája

 

Harmadik alkalommal tártuk ki a Széchenyivárosi Fűtőmű kapuit a Távhőnap – Erőművek éjszakája országos rendezvény résztvevői előtt. Október 28-án szakembereink bemutatták az érdeklődő nagyközönségnek a távhőszolgáltatás folyamatát, és a látogatók olyan helyekre is beléphettek ezen az estén, amelyek máskor zárva vannak civilek előtt.

A hatalmas kazánok, gázmotorok látványa azok számára is sok érdekességet tartogatott, akik eddig legfeljebb felhasználóként tapasztalhatták meg az Akadémia körúti fűtőműben folyó munka eredményét. A rendezvényen természetesen sok szó esett a TERMOSTAR Kft. átfogó fejlesztéséről is, amely egyúttal a hazai távhőszektor jelenlegi legnagyobb beruházása. A résztvevők látványos drónfelvételeken követhették a Mindszenti krt.-on épülő biomassza fűtőmű eddigi kivitelezési munkálatait, illetve választ kaptak a Mindszenti krt.-i új fűtőművet a Szultán utcai telephellyel, valamint az Akadémia krt.-i Széchenyivárosi Fűtőművet a Nyugati Városkapuval összekötő új, energiatakarékos távvezetékek építésével kapcsolatos kérdéseikre.

 



 

A jelenlegi cég jogelődje, a TERMOSTAR KFt. 1993-ban alakult a Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat távfűtési üzeméből, amely 1995-ben egyesült a DÉMÁSZ Rt. tulajdonú Kecskeméti Hőszolgáltató Kft-vel.

Cookie beállítások

6000 Kecskemét, Akadémia krt. 4.

76 / 50 - 40 - 40

kecskemet@termostar.hu

H-SZ: 8:00 – 15:00
Cs: 07:00 – 19:00
P: 08:00 – 12:00

A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz